.

"While we teach our children all about life, our children teach us what life is all about..."

"Amíg mi megtanítjuk gyermekeinket az élet dolgaira, Ők megtanítanak minket arra, miről is szól az élet..."

2011. július 21., csütörtök

Videók az ovis buliról (- élménybeszámoló alább)

Ennyi volt

Vége az ovinak.

Most 6 hét szünet és iskola indul Micinek…de ebbe most nem  megyek bele…Mesélek inkább a mai remek napról.

Az egész nap egy nagy buli volt csokiöntettelMosolygó arc

REggel jött Petra barátnőnk és hozott mákos-meggyes túró rudit. Itt maradt, míg indultunk oviba fél 1kor. PetraPetra csak tátotta a száját, ahogy nézte, hogy Mici a 4 évével egy 50 db-os puzzle-t kirak TÖK EGYEDÜL, pedig tegnap kapta, és még nem raktuk ki, csak 2x.

 

Oviban már minden gyerek a hatalmas ugrálóvárban ugrált, aki nem, az a buborékfújógép előtt tobzódott.

A felnőttek hordták be a termekbe a party kajákat, virágokat, bonbonokat…

Aztán a szülők leléptek, és 3-ra mentünk vissza, addig rendes ovi-nap volt.

Én érkeztem elsőnek 3kor, és láthattam, amint a lányom szépen ül a többi gyerekkel a kisasztalnál, és uborkaszeletet cserélget sajtdarabra a mellette ülő kislánnyal. A szendvicse elfogyott, a vizespohara üres volt, a haja szanaszét, a karján epres babatetováló-matrica, a cipői kacsalábon, a pólója csupa folt…hmm…jól érezhette magát.

Ott ült, evett. Aztán meglátott, kikerekedett a szeme.NEm állt fel. Az óvónénire nézett, szabad-e. Óvónéni mosolygott, Mici odarohant, majd visszamentem vele, hogy nehogy a többiek felálljanak.21072011(012)21072011(008)21072011(010)21072011(011)Kicsit frászt kaptunk, mert snack-time (uzsonna) alatt Igor homloka koppant az asztalon, és kész, kidőlt. Azt hittük elájult, odaugrott mindenki, de kiderült, hogy csak elaludt.

Igor még alszik délután és ez az ovi neki pont az alvás ideje közepén van sajnos, és ahelyett, hogy este hamar elaludna, inkább oviban kidől. Megágyaztak neki abban a teremben, ahol nem ment buli,egy óvónéni vele maradt, és átaludta az utolsó ovis napotMosolygó arc Egyem meg..

 

Ezután érkeztek a szülők, és átmentünk egy másik terembe táncolni, ugrálni, és elköszönni.

Meghallhattam végre a dalokat, amiket itthon dúdolgat néha, és láttam,milyen ügyesen táncolja a koreográfiákat. Nem, nem a kedves olvasók szeme rossz. TÉNYLEG mindenkinél egy fejjel magasabb a kislányom..

21072011(013)21072011(020)21072011(022)21072011(023)21072011(025)21072011(028)21072011(033)21072011(037)21072011(041)21072011(043)

 

.

Aztán buli után vártak minket Danáék, mert Danának névnapja van ma, volt torta,meg minden, bár kicsit hisztisek voltak a fáradt csajok, de jót játszottak, aztán húztunk haza.

Itthon kidőlt egy üveg tej után.

Ennyi csokit, édességet életében nem evett még, bár sikerült adnom neki normális meleg ételt is ovi előtt, szóval nem lesz rosszul éjjel remélem.

DE VÉGRE ESZI AZT, AMIT A TÖBBI GYEREK, eddig ez nem volt. Tavaly Melissa szülinapján 30 gyerek ette a Dora-s muffinokat, sütiket, tortákat, stb, Lizzy meg vizet kortyolgatott…és a vonaton hazafelé közölte, hogy éhes, még jó, hogy volt nálam sajt és egy szendvics…

de úgy látom ez már a múlté.

Jippii----a gyerekem kezd olyan lenni, mint a többi gyerek. Ma oviban majszos volt a szája…ilyen se volt még….

2011. július 19., kedd

Iskola

Ma meglátogatott minket két fiatal nagyon kedves nő; Lizzy tanárnői szeptembertől.
Látásból már ismerték Micit, mert az ovisok néha átjárnak a sulisokhoz közös könyvolvasásra.
Bejöttek, leültek Micihez azonnal játszani.
Bemutatkoztak szépen hangosan, és többször elmondva;
Miss Armitage (ejtsd: armitidzs)
Miss Evans

Lizzy mondta utánuk.
Elővettek egy-egy dobozt, amiben a rájuk jellemző dolgok voltak. Kedvenc színük, kedvenc meséjük dvdje, gyerekkori kutyájuk képe, egy kép róluk, mikor iskolába jártak, és megkértek minket, hogy mi is készítsünk Micinek egy ilyet, amit a suli első napján bevisz és megmutat a többieknek.
Aztán játszottak amig én kitöltöttem a papírokat. Aláírások tengerében azt hallom, hogy lányom részletezi Miss Armitage-nek, hogy :
This is Dana's toy. Dana is my friends. She lives there!(mutat a szemközti házra)
(Tökéletes ragozással, magától kérdés nélkül mondatban...pf...kész vagyok...)
Aztán bemutatta a kedvenc állatát (Gyömöszegér) és lefényképezték vele Micit, amit majd kitesznek a suliban a nevével, hogy mindenki megismerje magát a falon, és barátságosabb legyen a termük.
Kaptam tanrendet, mindent, hoztak egyenruhát, de persze Micire a naci szűk, a póló rövid volt, rendeltünk 7-8 éves méretet, és ezt persze megmosolyogták a tanárnénik, hogy nem semmi milyen magas a csaj.
Kérdezgettek tőle dolgokat, Lizu mindenre felelt.
Tőlem is kérdezgettek dolgokat, Lizu arra is felelt.

Nem tudtam nagyon beszélni, mert Lizu "Miss Armitage, Miss Armitage!"- felkiáltással hordta oda a kedvenc lovait, tündéreit, bogarait.
Lizzy csoportja a Parrots Class -Papagáj osztály lesz , mikor ezt meghallotta odahozta nekünk a plüss papagáját.
(Mert miért ÉPPEN plüss papagájunk ne lenne?!)

Ma már kijelentette, hogy nem akar holnap oviba menni,mert iskolába szeretne.

Szerencsére a szomszéd épület az ő iskolája, és találkozik a tanárnénikkel is könyvolvasás alatt, így nem felejti el őket szeptemberig.
Te jóóó ééég szeptemberben ISKOLÁS A LÁNYOM... ja, vagy ezt már mondtam?

2011. július 18., hétfő

Hihetetlen...

...de holnap Lizzy iskolás tanárnénije jön hozzánk egy rövid beszélgetésre (gondolom titkon le is ellenőrzi, milyen körülmények közt lakik a gyermek), hoz magával EGYENRUHÁKAT, amiket Mici felpróbál, hogy lássuk, milyen méret kell majd...
MAJD???

SZEPTEMBERBEN.....

2 hónap (már annyi se) és ISKOLÁS a lányom.

Ha holnap nem leszek itthon, és nem írom alá a papírokat, és nem próbálunk fel egyenruhát (és a fejem a homokba dugom), akkor elmarad idén a szeptember????

:(((((((

Ez nem tegnap volt???

MOST SZÜLTEM....és pár hét múlva iskolás....


na, asszem iszom egy pohár bort, ha aláírtam a papírt holnap...

2011. július 13., szerda

2011. július 10., vasárnap

Idegesítő és unalmas betegség..


Mici végre meggyógyult. Múlt csütörtökön beteg lett, orrfolyás, köhögés, stb...és ma gyógyult meg, ma nem fújja először az orrát. Én bezzeg elkaptam, és úgy tűnik fogékony vagyok az arcüreg gyulladásra, mert nekem az lett belőle.
Folyamatos nyomás van a fejemben (és nem a sok észtől, vagyis részben..) és fáj az arcom.Pont, mint húsvétkor, mikor Mici Apával otthon volt, én meg itt szenvedtem.

Holnap megyek a dokihoz, és kérek antibigyót, mert ez nem akar meggyógyulni bármit teszek. Igen, gőzölök.
Igen, infralámpázom.
Igen, illóolajozok, eukaliptusz, mentol, stb, már allergiás vagyok a szagukra..

nem haladok.Szóval doki.
De Mici holnap megy oviba végre, így lesz időm pihenni.

Itt kellemes 21-23 fokok vannak, ha süt a nap, akkor tűz és forró, de általában felhős.

Ti otthon vigyázzatok magatokra ebben (illetve abban) a hőségben!!!
Sok cupp Mindenkinek.

2011. július 5., kedd

LILIBABA

Teljes szívből gratulálunk Lilinek és Lacinak drága kisfiukhoz, nem tudok sokat, pár mondatot váltottam Lacival éjjel, de jól vannak!!!!
Jaj, de örülök, sok sok puszi az egész családnak!

Eltűnésem oka

Vendégünk volt. Ellátogatott hozzánk pár napra egy régi kispesti ismerősöm (ok jó, gyerekkori szerelmem..) és csavarogtunk egész nap.

Voltunk itt Cambridge-ben, ladikoltunk Lizzyvel, elmentünk ketten Londonba, ezalatt Mici Évivel és Danával volt estig. Aztán elmentünk fotózni a belvárosba és ettünk tradicionális angol fish and chips-et egy régi angol pubban persze angol sörrel leöblítve, szóval isteni pár nap volt.

Kálmán is remekül érezte magát, imádta az emeletes buszokat, a 70%-os feketecsokis KitKat-et, a látványosságokat, a régi autókat, kb 500 képet csinált a hiperszuper Canon gépével, és mind fent van a gépemen,nem győzöm nézni őket…nincs mese, szép ez a város…és London is.

IMG_0011IMG_0030IMG_0037IMG_0045IMG_0050IMG_0082IMG_0086IMG_0100IMG_0101IMG_0166IMG_0173IMG_0177IMG_0178IMG_0180IMG_0183IMG_0188IMG_0201IMG_0223IMG_0237IMG_0265IMG_0270IMG_0308IMG_0329IMG_0348IMG_0380Ez pedig már Lizzy szülővárosa; Cambridge

 

IMG_0397IMG_0398IMG_0399IMG_0418IMG_0420IMG_0424IMG_0426IMG_0428IMG_0436IMG_0439IMG_0457IMG_0460IMG_0466IMG_0472IMG_0486IMG_0489IMG_0506